let me in, i know your doubts..
az elmúlt hetekben még nem éreztem ilyen nyugodtnak magam. sejtek valamit. talán a választ a legnagyobb miértre, ami ebben az egész lelki vívódásomban csak előforult. de most már idő kell.. nem csak neki - most már nekem is, így hogy kezdek belátni rendkívül összetett lelki fordrai közé. sőt még az is lehet hogy csak képzelődöm idő, idő, idő. már nem félek az időtől, a mélyponton túl vagyunk, már csak jobb lehet.
megint eszembe jutott egy sleater-kinney dal.. a jumpers. olyan sokáig éreztem hasonlót ezen a nyáron. ..lonely as a cloud / in the golden state / “the coldest winter that I ever saw / was the summer that I spent…” the only substance is the fog / and it hides all that has gone wrong / can’t see a thing / inside the maze.
még nem érzetem soha, hogy ennyire ‘hozzám írtak’ volna bármit is. még azt sem, amit geri írt régen.. még a zene is. mindegy, tökéletes